Bemutatkoztunk az óvodában
Takarítás világnapja alkalmából a Borbála-telepi óvoda számos cselekvési programot szervezett a gyermekek részére. Az óvoda udvarának szebbé tétele mellett (lehullott falevelek gereblyézése, összegyűjtése, mezítlábas-park kitisztítása), bokrokat ültettek, szépítették az udvari játéktárolót.
Az akcióba társaságunk, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. is besegített, így a gyerekek megismerkedhettek és ki is próbálhatták fűnyíró traktorunkat, valamint megtekintették, hogy az önjáró lombszívó miképpen szippantja magába a lehullott faleveleket, de a sövényvágási bemutatót is nagy lelkesedéssel figyelték. Örömünkre szolgál, hogy az őszi kerti munkák folyamatait sikerült megismertetni és közösen végrehajtani, segítve így az apróságok munkára nevelését.
Mindezeket követően kaptuk meg Szőkéné Dudás Andrea intézményvezető helyettes kedves köszönő sorait, illetve a mellékelt montázst. Köszönjük, és bármikor szívesen állunk intézményeink rendelkezésére, hiszen számunkra is fontos, hogy a város gyermekei minél fiatalabb korban megismerkedhessenek szerteágazó tevékenységi köreinkkel.