2024. december 21. szombat

BEFEKTETŐI „TÉRKÉP”
Beruházásra alkalmas területek Oroszlányban

Bevezető

Oroszlány városa mindig is kiemelt figyelmet fordított a városban működő vállalkozásokra. Az 1980-as évek második felében megkezdődött a korábban a város gazdasági szerkezetét meghatározó szénbányászat leépítése. Magyarországon Oroszlány az elsők között, 1997-ben szerezte meg az „Oroszlányi Ipari Park” néven a hivatalos ipari parki címet (2023. – 193 ipari park működik), amellyel megindult az ipari szerkezet átalakítása, a bányászat kiváltása 38 hektáros területen.

Az Ipari Park a létrehozását követően több ütemben került bővítésre: 2007-ben további 36,2 ha, 2016. évben újabb 47,7 és 2018. évben újabb 14,15 hektárral került kibővítésre. A park jelenlegi területe meghaladja a 136 hektárt. 2016. évben a város, az országban 9. településként – szintén az elsők között - megkapta a „Tudományos és Technológiai Park” címet. A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése és az Ipari Parkok Tanácsának előzetes szakmai véleménye alapján. (2016. év végén összesen 10, 2019. évben 18, 2023. évben 20 tudományos és technológiai park volt Magyarországon.)

2023. évben 24 vállalkozás működött az Ipari Parkban. Az elmúlt években az ipari parki cégek közül több a helyi és térségi gazdaság meghatározó, de országos viszonylatban is fontos szereplőivé váltak. Az itt működő vállalkozások jelentőségét jelzi, hogy az Ipari Parkban működő cégeket, cégcsoportokat Magyarország Kormánya is fontos partnerének tekinti. Stratégiai megállapodás került aláírásra az amerikai BorgWarner, a francia SUEZ/Veolia és a kínai Bohong-cégcsoporthoz tartozó Wescast-tal.

Oroszlány Város Önkormányzata mindig kiemelt figyelmet fordított a település népességének megtartására, illetve a szükséges munkaerő idevonzására. Ennek érdekében több a letelepedést elősegítő lakhatási támogatási forma került bevezetésre. A város folyamatosan törekszik az általa nyújtott szolgáltatások minőségének fejlesztésére, ezzel is törekedve a város „élhetőbbé tételére”.

Megközelíthetőség, infrastruktúra

Oroszlány Magyarország északnyugati részén, a Közép-Dunántúli régió középső területén, Komárom-Esztergom megye délkeleti határán, a Vértes-hegység észak-nyugati lábánál (é. sz. 47° 29' 21”, k. h. 18° 18' 60) helyezkedik el.

Oroszlány a nemzetközi közlekedési folyosók (közút, vasút), az országos főútvonalak tekintetében kedvező megközelíthetőséggel rendelkezik. Dunántúl legdinamikusabban fejlődő területén, a gazdaságilag és iparilag kiemelten fejlett Budapest – Győr - Székesfehérvár fejlesztési háromszög közepén helyezkedik el, jó közlekedési kapcsolatokkal mindhárom város irányába.

A térségi és a fő logisztikai kapcsolódás legfontosabb pontjai az M1 autópálya és az 1-es főút. Oroszlány Mór-Székesfehérvár, illetve Csákvár-Székesfehérvár felé csatlakozik a 81-es főútvonalhoz, továbbá rövid időn belül elérhető az M7 autópálya is.

A villamosított Tatabánya - Oroszlány-vasútvonal - tatabányai csatlakozással - kapcsolódik a Budapest-Bécs gyorsforgalmi vasútvonalhoz is.

Forrás: Gogle Maps

Egészségügyi ellátás és a helyi oktatási rendszer

Az egészségügyi ellátást a korszerűen felszerelt körzeti orvosi rendelők, a szakorvosi rendelőintézet és az üzemorvosok szolgáltatásai biztosítják. A várostól 15 kilométerre található megyei kórház magas fokú ellátást tesz lehetővé.

A városban jól kiépített és megfelelő kapacitású bölcsőde, óvodák, általános- és középiskolák (gimnázium és szakgimnázium- és középiskola), művészeti- és zeneiskola találhatóak. Az intézmények nyitva tartása a szülők munkaidejének figyelembevételével került kialakításra.

A szakképzést a több évtizede működő szakiskola biztosítja. A szakgimnáziumban az ipari parki cégek szakmaigényeit kielégítő képzések nappali és esti tagozaton is rendelkezésre állnak (gépészet, elektrotechnika és informatika, könnyűipari szakmacsoport).

Forrás: Tatabányai SzC Eötvös Loránd Szakképző Iskola

Kultúra, sport, szabadidő

A művelődés tekintetében a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár, a Bányász Klub, a Szlovák Tájház áll rendelkezésre. Ezeken kívül a rendkívül élénk civil és sport, szabadidős szervezetek tevékenységeibe is lehetséges a rendszeres bekapcsolódás, óvodás kortól a nyugdíjas korig.

A városban élők rekreációját elsősorban változatos sportolási lehetőségek segítik, mint például a kajakozás, a felújított helyi uszoda és strand, a sporttelep tekepályával, súlyemelő teremmel és focipályákkal, a sportcsarnok, villanyvilágításos műfüves labdarúgó pályák és kapcsolódó sportkomplexum (extrém park, szabadtéri fitnesz eszközök, kispályás labdarúgásra alkalmas terem).

A város legnépszerűbb sportcsapata a 30 év után újra az élvonalba visszakerült kosárlabda csapat (OSE Lions), amely teltházas mérkőzéseit a 2016. évben átadott Krajnyik „Akác” András Sportcsarnokban játssza.

Forrás: Alutrend

A város és környéke többek között az alábbi látnivalókkal várja az érdeklődőket:

  • Majki Kamalduli Apátság műemlékegyüttese
  • vértesszentkereszti apátság (romkert)
  • a majki XX-as bányaüzemből kialakított Bányászati Múzeum
  • Szlovák Tájház
  • Vértes hegység természeti értékei, erdőségei, kiránduló- és túraútvonalai, Vértesi Natúrpark
  • a bokodi, az égeresi, a majki tavak, a Malom-tó a horgászok részére biztosítanak kulturált kikapcsolódást.
Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Befektetésre ajánlott területek

Figyelembe véve a Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2006.(X.11.) önkormányzati rendeletében, a helyi építési szabályzatban foglaltakat, az abban meghatározott területhasználati besorolásokat a befektetésre ajánlott területeket az alábbi csoportokba kerültek besorolásra:

  • ipari területek (Gip, Gipz besorolású területek),
  • kereskedelmi, szolgáltató területek (Gksz területek),
  • lakhatási célból beépítésre szánt területek (Ln, Vt besorolású területek).

Befektetésre elsősorban Oroszlány Város Önkormányzatának, az önkormányzati tulajdonú Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. tulajdonában lévő területek kerülnek ajánlásra. A nem önkormányzati érdekeltségbe tartozó magántulajdonban lévő területek közül azok kerültek feltüntetésre, amelyekre vonatkozóan az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt.-nek ingatlanközvetítési megállapodása van az érintett tulajdonosokkal.

Az egyes területek részletesebb ismertetése az Adatlapok menüpontban megtalálhatóak.

Ipari befektetési területek

Felsőtelep – dél

A 159.178 m2 nagyságú terület Oroszlány közigazgatási területén belül helyezkedik el a Táncsics Mihály út mellett, a BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyével szemben.

A telek szomszédságában ipari, kereskedelmi, gazdasági területek találhatók, illetve az önkormányzat által megvásárolt mezőgazdasági területek (felsőtelepi kiskertek). Az önkormányzat tervei szerint rövid- és középtávon a megvásárolt mezőgazdasági területek képezik az Ipari Park további bővítésének alapját.

Felsőtelep – észak

A 99.130 m2 nagyságú terület Oroszlány közigazgatási területén belül helyezkedik el a Táncsics Mihály út mellett, a BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyével szemben.

A telek szomszédságában ipari, kereskedelmi, gazdasági területek találhatók, illetve az önkormányzat által megvásárolt mezőgazdasági területek (felsőtelepi kiskertek). Az önkormányzat tervei szerint rövid- és középtávon a megvásárolt mezőgazdasági területek képezik az Ipari Park további bővítésének alapját.

Oroszlány, 2117/65 hrsz. ingatlan

A 7.641 m2 nagyságú terület Oroszlány közigazgatási területén belül helyezkedik el a Táncsics Mihály út mellett, a BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyével szemben.

A telek szomszédságában ipari, kereskedelmi, gazdasági területek találhatók, illetve az önkormányzat által megvásárolt mezőgazdasági területek (felsőtelepi kiskertek). Az önkormányzat tervei szerint rövid- és középtávon a megvásárolt mezőgazdasági területek képezik az Ipari Park további bővítésének alapját.

Oroszlány 0343/1 hrsz. ingatlan

A 56.001 m2 nagyságú terület Oroszlány közigazgatási területén belül helyezkedik el az ipari park közepén, közel a Szent Borbála utcához. A telek szomszédságában ipari, kereskedelmi, gazdasági területek találhatók, többek között a BorgWarner Hungary Kft., Wescast Autóipari Zrt., FRIMO Hungary Kft. telephelyei.

Oroszlány 4700/25 hrsz. ingatlan

Az 51.753 m2 nagyságú terület Oroszlány közigazgatási területén belül helyezkedik el a Bokodi út mellett. A megvételre felkínált tömb két helyrajzi számból áll. A beépíthető terület nagysága összesen 49.030 m2. A befektető részére átadásra kerül a 4700/19 hrsz-ú 2723 m2 magánút besorolású telek is, mely a terület megközelítése érdekében került kialakításra.

A telkek szomszédságában ipari, kereskedelmi, gazdasági területek találhatók.

Oroszlány 719 – 721. hrsz ingatlanok

A három helyrajzi számon szereplő terület össznagysága 82.323 m2. Az ingatlan Oroszlány közigazgatási területén belül helyezkedik el a Táncsics Mihály út és a Handler Kálmán utca sarkán, a Koloman Handler Magyarország Kft. telephelye mellett, a MIPA Coatings Kft. telephelyével szemben.

A telek szomszédságában ipari, kereskedelmi, gazdasági területek találhatók, illetve szemben a Táncsics Mihály úton az önkormányzat tulajdonában lévő Sporttelep.

A telek közvetlen szomszédságában található 2 buszmegálló biztosítja a jó megközelítési lehetőséget. Az ingatlan a Táncsics Mihály út és a Handler Kálmán utca aszfaltozott belterületi utak felől is megközelíthető.

Egyéb területek

Az Ipari Park területén vannak további olyan, vállalkozások, magánszemélyek tulajdonában lévő területek, amelyek alkalmasak kis- és/vagy középvállalkozások beruházásainak helyszínére. A több irányból jól megközelíthető Mester utcában található 7.756 m2-es ingatlan, amely Gip11 besorolása, amely területre max. 7,5 m magas, szabadon álló épületek telepíthetőek, 50 %-os beépíthetőség (min. 25% zöldfelület mellett) mellett. A terület több részre is bontható, mivel a min. telek méret 2.000 m2.

Meg kell említeni, hogy az egykori szénbányászati vállalat utódaként működő Vértesi Erőmű Rt.-nek az Ipari Park közvetlen szomszédságában jelentősnek mondható (cca. 20 ha) barnamezős területei vannak.

Az esetleges érdeklődők esetében az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vállalja a tulajdonosokkal való kapcsolatfelvételt, az egyeztetések megszervezését.

Szolgáltatási befektetési területek

Oroszlány 0355/1. és 0355/3. hrsz. ingatlanok

A két helyrajzi számon szereplő terület össznagysága 31.499 m2. Az ingatlan Oroszlány közigazgatási területén belül helyezkedik el a Bokodi út és a Szent Borbála utca sarkán.

A telkek szomszédságában ipari (Wescast Autóipari Zrt.), mezőgazdasági területek találhatók. A területen kereskedelmi, szolgáltató építmények építhetők.

Egyéb területek

A város több pontján vannak további olyan, vállalkozások, magánszemélyek tulajdonában lévő területek, amelyek alkalmasak kis- és/vagy középvállalkozások beruházásainak helyszínére. Néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

A város egyik fő közlekedési útvonala (Környei út) mellett fekvő, jól megközelíthető 38.553 m2-es ingatlan, amely Gksz5 besorolása, amely területre max. 7,5 m magas, szabadon álló épületek telepíthetőek, 40 %-os beépíthetőség (min. 20% zöldfelület mellett) mellett. A terület több részre is bontható, mivel a min. telek méret 10.000 m2.

A város egyik fő közlekedési útvonala (Dózsa György út) mellett fekvő, jól megközelíthető cca. 44.000 m2-es ingatlan (10.000 m2 felépítménnyel), amely Gksz8 besorolása, amely területre max. 7,5 m magas, szabadon álló épületek telepíthetőek, 50 %-os beépíthetőség (min. 30% zöldfelület mellett) mellett. A terület több részre is bontható, mivel a min. telek méret 2.000 m2.

A Takács Imre úton, jól megközelíthető helyen 8.196 m2-es ingatlan, amely Gksz7 besorolása, amely területre max. 7,5 m magas, szabadon álló épületek telepíthetőek, 60 %-os beépíthetőség (min. 30% zöldfelület mellett) mellett. A terület több részre is bontható, mivel a min. telek méret 1.000 m2.

A város egyik fő közlekedési útvonala (Bokodi út) mellett több, jól megközelíthető Gksz besorolású terület található.

Az esetleges érdeklődők esetében az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vállalja a tulajdonosokkal való kapcsolatfelvételt, az egyeztetések megszervezését.

Lakhatási beruházási területek

Oroszlány, Malom utcai – Nagyhegy utcai és Fácános közi ingatlanok

A terület a Kecskédi út és a Miskóréti út felől jól megközelíthető. Stratégiailag lakhatási fejlesztési területnek kijelölve (33 telek). A telek szomszédságában lakóövezeti területek találhatók.

Oroszlány, Majki utcai kertvégek és a Takács Imre úti lakótelep közötti terület

A terület a Takács Imre út felől jól megközelíthető, illetve a tervezett Fellner Jakab utca is jelentősen javítja majd a terület megközelíthetőségét. Stratégiailag lakhatási fejlesztési területnek kijelölve. Az Önkormányzat ingyenesen kapta meg a Magyar Államtól, ezért 2028. évig elidegenítési tilalom van az érintett területekre. A telek szomszédságában lakóövezeti területek találhatók.

Plochingen utca – Oroszlány 1351/22-28. hrsz. ingatlanok

A városközponthoz közel, a most megnyitott Plochingen utcában falusias környezetben található 7 darab építési telek. A hét helyrajzi számon szereplő terület össznagysága 5.893 m2.

Minden telken kiépítésre került a víz- és szennyvízhálózat és kiépítés alatt van az áramszolgáltatás. A telkek megközelíthetőségét a 2021. évben elkészített murvás bekötő út biztosítja, amely a későbbiekben aszfaltos fedőréteggel is borítható.

Tópart utca – Oroszlány 2018/19 hrsz. ingatlan

A városközponthoz közel, a Tópark Lakópark közvetlen szomszédságában található építési telek. A terület össznagysága 4.685 m2. A terület a Tópart utca felől jól megközelíthető.

A telek szomszédságában szolgáltató egységek (kereskedelmi üzletek) és lakóövezeti területek találhatók.

Oroszlány 2277/3 hrsz. ingatlan

A városközponthoz közel, a Tüzépsori garázssorral szemben elhelyezkedő telek, a Malom-tó partján.

A telek szomszédságában szolgáltató egységek (garázstelep), szabadidős tevékenység, sporttevékenység folytatására alkalmas ingatlanok (Kajakház) és nagyvárosi lakóövezeti területek találhatók.

Kimutatás a befektetésre ajánlott területekről

Helyrajzi szám Terület m2 Funkció HÉSZ szám Tulajdonos
Majki utcai kertvégek és a Takács Imre úti lakótelep közötti terület n.a. lakhatási Ln önkormányzat
Malom utcai – Nagyhegy utcai és Fácános közi ingatlanok 21.973 lakhatási Lke4 önkormányzat
Felsőtelep - dél 159.178 ipari Gip7 önkormányzat
Felsőtelep - észak 99.130 ipari Gip7 önkormányzat
2117/65 7.641 ipari Gipx OIH Zrt.
1351/22-28 5.893 lakhatási Vt12 OIH Zrt.
2018/19 4.685 lakhatási Ln OIH Zrt.
2277/3 31.368 lakhatási Ln OIH Zrt.
0343/1 56.001 ipari Gip7 magán
4700/25 51.753 ipari Gip7 magán
719,720,721 82.323 ipari Gip7 magán
0355/1. és 0355/3 31.499 szolgáltatás Gksz12 magán

A befektetési területek on-line térképi megjelenítésének elérhetősége:

Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt.
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 560-025
Központi cím: info@oihzrt.hu
Honlap: http://oihzrt.hu