Szeretjük, Gondozzuk, Fejlesztjük
Ezen gondolatok jegyében foglalható össze az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. (OIH) ars poeticája, amelynek vezérigazgatója, Németh Gábor összegezte az elmúlt évet, és tájékoztatott 2020. legfontosabb terveiről.
Az elmúlt évben a tulajdonosi döntésnek megfelelően az önkormányzat cégei összevonásra kerültek. Többek között a városüzemeltetés, ingatlan-, létesítményüzemeltetés került centralizálásra. Még korábban 2018-ban a Varikont Kft. és a LÜN Kft. az OIH Zrt. leányvállalata lett, majd a tulajdonos akaratának megfelelően, a Varikont Kft. megszűnt és jogutódlással beolvadt társaságunkba. Innen kezdve cégünk látja el az önkormányzat kötelezően és önként vállalt feladatait teljeskörűen, a városüzemeltetés és ingatlanüzemeltetés területein.
A LÜN Kft. a tulajdonlás mellett, szervezetileg, szakmailag is ezer szállal kötődik az anyacéghez. Egy ekkora méretű településnek, mint Oroszlány meglátásom szerint, szüksége van olyan gazdasági társaságra, amely kifejezetten nonprofit és emellett közhasznú tevékenységet végez. A kulturális, a lakosság széles körű tájékoztatására irányuló kommunikációs és média tevékenység, a múzeumi gyűjtemény kezelése, elsősorban nem profitorientált tevékenység, ebben az esetben szükséges az ezen feladatokat ellátó szervezet, de a LÜN Kft-nek mindezek mellett vannak olyan tevékenységei, amik szorosan kapcsolódnak a városi infrastruktúra fenntartáshoz, útfenntartáshoz, beruházásokhoz, így ezeket szakmai szempontok alapján, idővel érdemes lehet az OIH-ba olvasztani. Tehát 2019-ben meghatározó feladat volt az átszervezések levezénylése, a szervezeti, személyi és tárgyi feltételek fokozatos kialakítása.
Az említettek mellett a mintegy 40 munkatársat számláló OIH a tavalyi évben több komoly beruházást irányított és ellenőrzött, gondoljunk csak a legnagyobbakra, a Népekbarátsága és a Haraszthegyí útfelújításokra, a Tácsics úti, közel 1 kilométeres szakasz megújítására, a Gönczi Ferenc utca teljes rekonstrukciója, az alépítményekkel egyetemben, ami idénre is áthúzódik, a piacnál lévő gyaloghíd cseréje, a kátyúzások, a közterületek gondozása, beleértve a Malom-tó környzetét. Nyilván a lakosságnak komoly igénye van arra, hogy tiszta, szép, virágos településen éljen – bár ennek érdekében talán Oroszlány polgárainak is jobban kellene vigyáznia mindarra, ami körülveszi őket. Mindezeknek persze meg kell lennie a személyi, munkaszervezési és finanszírozási hátterének. És akkor elérkeztünk a két legnagyobb projekthez, a kerékpárút megépítéséhez, illetve a Bányászati Múzeum beruházásához. Utóbbira a LÜN Kft pályázott az önkormányzattal közösen. Jelenleg a harmadik körös közbeszerzés folyik. Többszörösen újragondoltuk, racionalizáltuk a terveket, s amennyiben jelentkezik megfelelő kivitelező, elméletileg év végére el kell készülnie a munkáknak, melyek nemcsak az építkezést tartalmazzák, hanem az eszközbeszerzéseket, valamint a kiállítóhely tartalmának megújítását is.
- Természetesen próbálunk nyereséget is termelni. Vagy úgy, hogy több munkát végzünk el az önkormányzat számára, vagy úgy, hogy külső megbízásokat próbálunk szerezni. Az így termelt nyereséget visszaforgatjuk, és ezekből próbáljuk eszközparkunkat, technikai feltételeinket modernizálni, fejleszteni. Ezekre azért is szükség van, mert mint mondtam, mind több a feladat, mind több az elvárás az önkormányzat és a városlakók részéről, és mi minden erőnkkel mindkettőnek szeretnénk megfelelni – fogalmazott Németh Gábor, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vezérigazgatója.