2024. december 21. szombat

Képzés

Oroszlány középfokú intézményei a várossal egy időben jöttek létre és mindig jelentős befolyással voltak a város életére. A városban működő középfokú oktatási intézmények:

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ – Oroszlányi Tankerület
Hamvas Béla Gimnázium

A gimnázium a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartása alá tartozik. A gimnáziumban a 2016/2017-es tanévre 4 évfolyamos kerettantervre épülő helyi tanterv szerinti emelt szintű/óraszámú angol/német nyelv; matematika és informatika; biológia; belügyi rendészeti ismeretek és katonai alapismeretek, rajz és vizuális kultúra, valamint testnevelés tantárgyból kínál képzést.

Tatabányai Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakképző Iskolája

2015. július 1-jétől a szakképző iskola a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, fenntartásába került. Az oroszlányi iskola a Tatabányai Szakképzési Centrum tagintézményei közé kerül. A Centrum és tagintézményei (Microsoft Excel táblázat), valamint az elérhető képzések itt megtalálhatók.

A szakképzés rendszerének átalakításával összefüggésben 2015. július 1-én léptek hatályba a KLIK fenntartásában működő egyes szakképző intézmények átadásáról, valamint egyes kormányrendeleteknek a szakképzés intézményrendszerének átalakításával összefüggő módosításáról szóló változások.

Szakképzés főbb dokumentumai

Városi Ösztöndíj-rendszer

Oroszlány Város a korszerű és versenyképes helyi középoktatás színvonalának megőrzése, fejlesztése, és ezáltal a városi ipari park és a helyi gazdaság fejlődésének előmozdítása és a tanulók városunkban maradásának elősegítése érdekében gimnáziumi és szakközépiskolai tanulmányi ösztöndíjat alapított. Az erre vonatkozó rendelet itt tekinthető meg.

A gimnáziumban tanulók ösztöndíj mértéke a 2016/2017. tanév második félévétől kezdődően, és a további félévekben, ha a tanulmányi átlageredmény:

Ösztöndíjak gimnázium esetén
Átlag Városi
ösztöndíj
Összesen
4.00-4.50 15.000 Ft 15.000 Ft
4.51-5.00 20.000 Ft 20.000 Ft

A szakgimnáziumi képzés esetén az ösztöndíj mértéke és a további félévekben, ha a tanulmányi átlageredmény:

Ösztöndíjak szakgimnázium esetén
Átlag Szabóky
ösztöndíj
Átlag Városi
ösztöndíj
Összesen
Első félévben 10.000 Ft Első félévben 10.000 Ft 20.000 Ft
3.01–3.50 20.000 Ft 20.000 Ft
3.51–4.00 30.000 Ft 3.71-3.99 10.000 Ft 40.000 Ft
4.01–4.50 40.000 Ft 4.00-4.50 15.000 Ft 55.000 Ft
4.51–5.00 50.000 Ft 4.51-5.00 20.000 Ft 70.000 Ft

A Szabóky ösztöndíjról itt találhat bővebb információt!

Amennyiben a tanuló államilag elismert B1 komplex típusú nyelvvizsgával rendelkezik, az ösztöndíja a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállítását követő hónaptól 5.000,- Ft-tal nő, minden újabb megszerzett államilag elismert B1 komplex típusú nyelvvizsga további 5.000,- Ft-al növeli az ösztöndíj mértékét.

Amennyiben a tanuló államilag elismert B2 vagy C1 komplex típusú nyelvvizsgával rendelkezik, az ösztöndíja a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállítását követő hónaptól 10.000 Ft-tal nő, minden újabb megszerzett államilag elismert B2 vagy C1 komplex típusú nyelvvizsga további 10.000 Ft-tal növeli az ösztöndíj összegét.

A szakgimnázium 2015-től került bevezetésre az iskolarendszerben. A tanulók a képzés során négy év alatt érettségit szereznek, mint a korábbi szakközépiskolában, azonban a szakgimnáziumban az érettségi mellé kapnak szakképesítést a képzés ágazatának megfelelően. Mit jelent ez? Azt, hogy az érettségi mellett a tanuló egy szakmát is kap, amelyet egy év alatt technikusi szintűre emelhet vagy akár a végzettséggel munkába is állhat. Munka mellett pedig akár egy technikusi szakma, akár egy diploma is megszerezhető!

Ösztöndíjak szakközépiskola esetén
Átlag Szabóky
ösztöndíj
Városi
ösztöndíj
Összesen
Első félévben 10.000 Ft 10.000 Ft 20.000 Ft
2.51-3.00 10.000 Ft 10.000 Ft
3.01–3.50 15.000 Ft 15.000 Ft 30.000 Ft
3.51–4.00 20.000 Ft 20.000 Ft 40.000 Ft
4.01–4.50 27.000 Ft 25.000 Ft 52.000 Ft
4.51–5.00 35.000 Ft 30.000 Ft 65.000 Ft

A szakközépiskolai képzés a korábbi szakiskolai képzést váltotta fel. A képzésben résztvevők három év alatt szakmát szereznek, és utána lehetőségük nyílik, hogy két év alatt (akár nappali, akár esti tagozaton) érettségi vizsgát szerezzenek. A képzés második és harmadik évében a tanulók a gyakorlatot vállalatoknál töltik, így valós ipari tapasztalattal felvértezve fognak szakképesítést szerezni és munkába állni. Nem egyedi eset, hogy tanulóink annál a cégnél helyezkedtek el a végzést követően, ahol tanulóként a gyakorlatot töltötték.

Utazási támogatás

Minden nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező tanuló bérletét 100%-ban megtéríti Oroszlány Város Önkormányzata, amellyel az iskolába való járás a tanuló számára még könnyebbé válhat. Az erre vonatkozó rendelet megtekinthető itt.

Tájékoztatás a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjról *** ÚJ ***

2016. augusztus 25-én a Magyar Közlöny 125. számában megjelent a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjról szóló 252/2016. (VIII. 24.) Kormány rendelet, melynek 2016. szeptember 1-jei hatályba lépésével a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról szóló 328/2009. (XII. 29.) Kormány rendelet hatályát veszti. Részletes tájékoztató itt tekinthető meg!

Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt.
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 560-025
Központi cím: info@oihzrt.hu
Honlap: http://oihzrt.hu