Óvjuk fáinkat, zöldfelületeinket!

2021. augusztus 23., hétfő 10:27

Társaságunk az utóbbi években több fásítási programot beindított, és mind többen vannak azok a helyi polgárok, akik vagy önállóan, vagy valamelyik civil szervezet égisze alatt kezdenek környezetük zöldítésébe.

Ma már senki sem vitatja, hogy a még a legsűrűbb betondzsungelbe is kell egy kis zöld növényzet. Ezek amellett, hogy hűsítik a települést, esztétikus környezetet biztosítanak az embereknek, szűrik a város levegőjét, csökkentik a zajártalmakat, és nem utolsó sorban, pozitívan hatnak a közérzetre.

Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. ezért is indította el a tavaly decemberben elültetett facsemeték örökbefogadási akcióját, amire továbbra is lehet jelentkezni a következő elektronikus levélcímen: faorokbefogadas@oihzrt.hu

Ugyanakkor a sok jó kezdeményezés mellett meg kell említenünk a „vadhajtásokat” is, hiszen nem egy alkalommal adtunk hírt arról, hogy kitördelték a fiatal csemetéket, ellopták az azokat kitámasztó oszlopokat.

Mindezek azonban nem tántoríthatnak el bennünket attól, hogy továbbra is minden erőnkkel munkálkodjunk Oroszlány zöldfelületeinek rendben tartásán, s tesszük ezt szűkülő forrásaink ellenére, hiszen meggyőződésünk: egy hosszú nap után nincs is kellemesebb, mint megpihenni a parkban, vagy végigsétálni a zöldellő utcán.

Kevesebb