Kerékpárosbarát Munkahely

2020. január 24., péntek 19:51

Magyarország élen jár a kerékpározásban európai szinten, az emberek 22 százaléka használja fő közlekedési eszközként a biciklit.

Csak két legendásan kerékpárbarát ország, Hollandia és Dánia előz meg minket– mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely díjátadó ünnepségen, Budapesten. Az idén 9 település és 11 munkahely részesült az elismerésben, köztük az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. (OIH). Az eseményen Németh Gábor, az OIH vezérigazgatója a társaság sikeres pályázatának köszönhetően vehette át a Kerékpárosbarát Munkahely díjat.

A több tucat pályázó között olyan szempontok döntöttek, mint a cégnél meglévő biztonságos és fedett kerékpártárolók, a kerékpárral munkába járó dolgozók aránya, a munkavégzés céljából biztosított céges drótszamár – vagy éppen, hogy van-e lehetőség arra, hogy a karbantartásokat a munkahelyen elvégezzék. Emellett azt is vizsgálták, hogy a cég a mindennapi tevékenységei során mennyire figyel oda a kerékpárosok igényeire, és mennyire támogatja ennek a környezetbarát közlekedési módnak a bővülését. Az OIH Zrt. a kerékpárút építésének szakmai felügyeletét látta el, és azóta végzi az útszakasz üzemeltetését – egyebek mellett ehhez teherbiciklit is használ.

MTI-OIH

Kevesebb