Karácsonyváró, évértékelő

2019. december 14., szombat 08:49

Voltak a nehézségeink, a váratlan, megoldásra váró munkáink, eseményeink, de megcsináltuk! Nem én, nem a munkatársak, nem a szervezeti vezetők, hanem mi együtt!

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte pénteken Németh Gábor a társaság évértékelőjét a V8 vendéglőben, ahová köze félszázan voltak hivatalosak.

- Beolvadás, szervezetfejlesztés jellemezte 2019-et, amit sikerült komolyabb probléma nélkül levezényelni. Számomra a legfontosabb szempont az volt, hogy ez gördülékenyen menjen végbe, és azt gondolom, sikeresek voltunk. Másik kívánatos feltétel az volt, hogy jó csapat alakuljon ki, mert ettől működik a nagy egész, ha mindenki a maga módján, a saját tudásával, egyéni értékeivel tesz hozzá a társaság sikeréhez – fogalmazott a vezérigazgató, aki Müller Pétert idézte: „Igazi közösség csak ott jön létre, ahol az emberek rejtélyes módon szeretik egymást. Vagyis barátok. Minden érdeken, valláson, politikán, társadalmi helyzeten és világnézeten túl.”

- Mi bebizonyítottuk a városnak, az önkormányzatnak, hogy igazán ütőképes, jól szervezett közösség a miénk, amelyre bármikor számíthat Oroszlány, és amelyre én is bátran támaszkodhatom – fogalmazott Németh Gábor, aki külön is megköszönte Majtán Melinda és Dudás Kinga kiemelkedő munkáját.

Szedlák János, az igazgatótanács elnöke felidézte az elmúlt időszak eseményeit, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. (OIH) megalakulásának körülményeit. Mint elmondta, a 90’-es évek két cége, a városgazdálkodással, valamint a távhőszolgáltatással foglalkozott. Ezekből alakult az egykori Szolgáltató Zrt. További átszervezéseket követően jött létre a mostani társasági forma 2019. elején. Az OIH tevékenysége a település szinte minden területét átfogja az útfenntarástól a bérlakás üzemeltetésig, a parkfenntartástól a hulladékszállításig.

A rendezvény a továbbiakban kötetlen beszélgetéssel, az év fontosabb, emlékezetes eseményeinek felidézésével folytatódott péntek délután.

Kevesebb