Őszi lombozat gyűjtése, tájékoztató és felhívás

2019. november 22., péntek 09:17

Az OIH Zrt. munkatársai az őszi időszak kezdetével folyamatosan végzik a város közterületein, zöldfelületein és a tömbházas lakóövezeti részeken a lehullott lombozat/levelek gyűjtését és elszállítását, mind kézi mind gépi erővel és eszközökkel.

Ennek során egy-egy területet többször is kénytelenek felkeresni bizonyos időközönként, mivel a fák az időjárás függvényében is, illetve fajtánként eltérően, különböző időben hullajtják el a leveleiket. Ebből a szempontból a város belső területein szerencsére nagy számban megtalálható platán és juhar fajok hullatják legkésőbb a lombozatukat.

A cég munkáját és a gyorsabb munkavégzést tudják segíteni a társasház közösségek is azzal, hogy lehetőségeik és aktivitásuk szerint a ház körül összegyűjtött leveleket 1-2 nagyobb kupacba összehordják, amit aztán a cég munkatársai minden esetben elszállítanak és kezelnek.

A lakókörnyezet és városunk rendezéséhez, szépítéséhez nyújtott segítséget az aktív lakóközösségek és lakosok számára Társaságunk kiemelten is megköszöni!

Kevesebb