További útberuházások

2021. július 15., csütörtök 20:02

A városi útfelújítási program részeként társaságunk koordinálásával jelenleg is több helyen zajlik munkavégzés a városban, illetve a kivitelezési munkák közvetlen előkészítése folyamatban van.

Ennek keretében kezdődtek meg a Várdomb utcában a burkolat felújítási, szélesítési és padka-, ároképítési munkálatok, melyek az elkövetkező két hétben is folytatódnak. Ehhez a munkaterülethez közvetlenül kapcsolódik a Závory Zoltán utca út- és burkolatfejlesztése. Itt a hétvégén szintén elkezdődnek a földmunkák és jövő hét folyamán fokozatosan elindul az ágyazatépítés is az Alkotmány utca felől a Káposztás dűlő irányába.

A falusi városrész mellett a település tömbházas beépítésű lakóterületein is folytatódnak az útburkolat felújítási, építési és közmű rekonstrukciós beruházások. Ennek keretében július 19-től kezdetét veszi a Népekbarátsága utca 47-57. közötti útfelületek, parkolók és a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója. Ez idő alatt ütemezett és szakaszos, de több helyszínen folyamatos forgalomkorlátozásra, parkolási korlátozásra, útszűkületre, közműfeltárásokra lehet számítani, mint ahogy arról társaságunk már szórólapokkal és a közösségi médiában több helyen, illetve az OVTV-n keresztül is tájékoztatta az érintett tömbök lakóit.

Kérjük az említett területeken élők türelmét és megértését!

Kevesebb